Harry Potter és egy vallás vége (???)2012.10.25. 15:28, Wes
Na jó, ezt nem hagyhatom szó nélkül és muszáj kiírnom magamból a dolgot... Minap kezembe vettem egy könyvet, aminek a címe: Harry Potter világának feltérképezése. Kíváncsian kezdtem az elolvasásba és felettébb érdekes témákat boncolgat a könyv, de a negyedik ilyen tanulmány kiverte nálam a biztosítékot. A bejegyzés címét viseli a szöveg és arra számítottam, hogy egy objektív, elfogulatlan tézist fogok olvasni a könyv és vallás közé vont párhuzamról, erre nagy csalódás volt az egész. Kíváncsiságból utána akartam nézni az írónőnek, hogy vallásos ez vagy sem, mert ha igen, akkor az elég sok mindent megmagyarázna.
A lényege az az írásnak, hogy a Harry Potter kötetek megjelenésével több vallási felekezet felháborodott, fellázadt és tiltakozni kezdtek a történet ellen, s ennek az okait igyekszik feltárni. Eddig rendben is volna, de egyik szavával üti a másikat. Néhol elfogadja a dolgokat úgy, ahogy le vannak írva, néha viszont a vallásosságot dicsőíti. Ami nekem nagyon furcsa, hogy magát az erkölcsiséget sokkal kevésbé tartja fontosnak, mint azt, hogy tartozzunk egy felekezethez és birkák módjára hajtsuk igába a fejünket minden előtt. Szinte bűnnek tűnik az ő szemében, ha az ember saját maga ítéli meg, hogy mi a rossz és mi a jó. Szerintem ostobaság amit leír. Harryék világában is megvannak azok az alapvető erkölcsi normák, amiket ők maguk betartanak. Például ott is ugyanúgy nem ölnek hobbiból ember, nem erőszakolnak meg találomra embereket, vernek agyon kisebbeket satöbbi... És szerintem ezek, az alapvető szabályok azok, amik fontosak. És igen, az adott helyzettől függ, hogy mit veszünk helyes vagy helytelen cselekedetnek, lásd a különböző hazugságok. Hiszen ezek olyan alapvető dolgok, amit minden embernek tudnia kell. A vallásosság segíthet a jó irányba terelni az embert, ez tény. De! Szerintem nem szabad átesni a ló túloldalára, mert a vallásosság önmagában nem elég ahhoz, hogy az embert jóvá vagy rosszá tegye. Ki kell alakítanunk a saját értékrendünket és alaposan megvizsgálni, hogy ebbe mi is tartozik bele.
Ezért zavaró számomra, hogy ilyen dolgokat olvashatunk a tanulmányban:
"Talán ez a legzavaróbb és potenciálisan a legveszélyesebb eszme Rowling világában: hogy mindenki teljes mértékben felelős a saját sorsáért."
"A személyes döntés és az önállóság filozófiájával az a gond, hogy a mindennapi életben szemben áll azokkal az alapelvekkel, melyekre jelenlegi társadalmunk épül."
"Harry sok szempontból is veszélyes szerepmodell."
Persze, nem teljes szabadságba, de muszáj, hogy önállók legyünk és személyes döntéseink legyenek, nemegyszer erkölcsi kérdésekben Az pedig ostobaság, hogy veszélyes szerepmodell, egy fiú, aki tapasztalatai útján jut el a maga saját erkölcsének kialakulásához. Az irányelvek adottak.
Amit pedig az utolsó bekezdésben olvasható, az pedig már végképp sületlenség. Ismét ellent mondd önmagának és elkezd lázadozni a könyvek ellen. Idézem: "Arra biztat minket, hogy változtassunk a vallásról, az erkölcsről és a személyes felelősségről vallott nézeteinken." De kérdem én, hol?? Korábban arról írt, hogy J.K.Rowling soha egy szóval sem említi a vallást, hogy imádkozni járnának a diákok közösen vagy együtt, nem beszél Istenről, a halál utáni létről is csak vajmi keveset. Erre ilyet vág az arcunkba a nő... Kicsit mintha pont az ellentettjét akarná elérni. Változtass te az életeden...
Hát nem tudom. Ti olvastátok? Mi a véleményetek róla?
|