Gondolom nem árt néha dobni egy kis személyes bejegyzést is, mivel hát ugye ez egy személyes blog főként... :D Szóóóóval... Élek és virulok. Iskolába járok, mint a jó kis gyerekek, sőt még jegyeket is kapok. Eddig van angolból egy ötösöm, programozásból egy ötösöm meg egy négyesem és szerintem hálózatból ma szereztem szintén egy ötöst. :'D Tetszik a suli amúgy, bár fura, hogy talán az egyik legidősebb ember én vagyok. Alapból az is fura, hogy reggelente, suliba menet elnézegetem az embereket, hogy mennyi diák van, és én is egy vagyok közülük, annyi különbséggel, hogy én lassan már 20 leszek, és még egy félévet az egyetemre is jártam... :) No de mindegy is. Itthon nekiálltam angolozni, hogy kicsit fejlesszem magam és persze megint rákattantam az olvasásra. :)
A napokban úgy döntöttem, hogy írok a História novellaíró versenyére és tádáám, első helyezett lettem. Nagyon örültem neki és még egyszer köszönöm. :)
Továbbá annyira örülök, hogy végre tudtam magamnak kicsit vásárolgatni. :) Megvehettem a hetek óta kinézett bakancsot, egy leggingset és rendeltem egy burgundivörös csőszoknyát az ebayről. Annyira vááá... *-* No de persze ez csak kevéske része annak, amit szeretnék. :)
Hmm, hát szerintem ennyi elég is. :D Majd ha lesz időm és energiám, akkor jövök valami értelmes és hasznos poszttal. :)
Alapvetően a legtöbb kötelező olvasmányra igaz ez az állítás, mert én vagyok olyan szadista, hogy imádom a kötelezőket. A választásom is ezek egyikére esett. Tisztán emlékszem, hogy Jókai Mór:A kőszívű ember fiai című mű a legtöbb osztálytársamnak nem tetszett. Mindenki szenvedett vele és a nehéz szövegezés miatt panaszkodtak. Nekem is fura volt az első egynéhány oldal, de hamar belelendültem és ez volt az első olyan, amire emlékszem, hogy igazán tetszett is. Persze mostanra már csak homályos részek derengenek, de az biztos, hogy sokkal, de sokkal jobban tetszett, mint mondjuk az Egri csillagok. :)
Igazából ezen nincs is mit ragozni. Charlaine Harris Sookie Stackhouse-szériájának a magyar kötetei... Hát szinte mindegyiknek elképesztő csodás a borítója és a címek ha nem is nevezhetőek találónak, de csodálatos hangzatúak... Ennek az egyikét kötetét választottam, aminek a LIDÉRCFÉNY a címe. :)
A legmeglepőbb csavar egy történetben / a legmeglepőbb befejezés
Christopher Priest: A tökéletes trükk
(Most csak azért is bepótolom a tegnapi napot...) Igazából ezen is sokat gondolkoztam, végül ez jutott eszembe. Viszont! A könyvet már nagyon régen olvastam, így főként talán csak a film miatt választottam ezt. Mert ugyebár készült egy film is belőle, ami ezen a néven fut, Hugh Jackman és Christin Bale főszereplésével. A könyv (természetesen) nem pont olyan, mint a film, elég sok változtatás van benne, de lényegében ugyanaz és ebben is megtalálható még egy plusz csavar is, noha másként, mint a filmben. A film zseniális alkotás, de a könyv is iszonyatosan jó. Tessék csak elolvasni. :)
Pár hete jelent meg egy cikk origon (AMIT ITT ELOLVASHATTOK), ez közölte le a Brit Királyi Obszervatórium fotópályázatára beküldött nyertes fotókat. És annyira fantasztikusan gyönyörűek, hogy mindenképp meg akartam néhány kedvencemet itt is mutatni. :)
Maszahiro Mijaszaka (Japán): Csillagos JégzuhatagForrás: Brit Királyi Obszervatórium
Arild Heitmann (Norvégia): Zöld világ, sarki fényForrás: Brit Királyi Obszervatórium
Michael A. Rosinski (USA): Nyári éjszakák MichiganbenForrás: Brit Királyi Obszervatórium
Luc Perrot (Réunion): A Tejút látványa Piton de l'Eau-bólForrás: Brit Királyi Obszervatórium
Tunc Tezel (Törökország): A fényektől távoli égForrás: Brit Királyi Obszervatórium
Jathin Premjith (India): Zivatar a mennyből, sarki fényForrás: Brit Királyi Obszervatórium
Thomas Sullivan (USA): A Föld és az életForrás: Brit Királyi Obszervatórium
Laurent Laveder (Franciaország): Elveszve a Yosemite-parkbanForrás: Brit Királyi Obszervatórium
Fényes Lóránd (Magyarország): Elefántormány és ananász, csillagközi ködForrás: Brit Királyi Obszervatórium
Teljesen beleszerelmesedtem ebbe a Kávészünet feldolgozásba. Ez a hangzás az 1920-30-as éveket jutattja eszembe... És hát mostanában beleestem ebbe a korszakba az Éjfélkor Páriszban és F. Scott Fitzgerald művei után... *-*
Egy könyv, ami megváltoztatta a véleményedet valamiről
Nem tudok ilyen könyvről, legalábbis nem emlékszem rá. Az bizonyos, hogy szinte minden könyv, amit olvastam valamilyen szinten formált. Hozzátett, vagy épp elvett a saját elképzeléseimből, ötleteimből. Mindegyik hozzásegített, hogy csiszoljam és formáljam a véleményemet, felhasználhassam dolgokat a saját kis világomhoz. Ami felmerült bennem az Orwell: 1984 című könyve volt, de ez is inkább a szemléletem kiterjesztésére volt nagyobb hatással, illetve jobban el tudtam képzelni, hogy mi is történt a mi történelmünkben...
Rengeteg szereplővel vagyok képes azonosulni, de egyikkel se teljes mértékig. Akit először felírtam magamnak, az Tatjana volt, az Anyeginből... Sőt, így belegondolva lehet nem is tettem rosszul. Én is ez a kezdeményező típus voltam, le is égtem keményen ( és nem is egyszer), míg végül találtam valakit, akit aztán egészen biztosan nem hagytam el, miután a másik észhez tér... Na persze, nem teljesen így volt, de darabkáiban igen... De amúgy tényleg nincs más, akivel össze tudnám magam igazán hasonlítani.
Már untam az előző dizit és váltani akartam, szóval megpróbálkoztam ezzel a css készítővel... Hát mit ne mondjak, reengeteg minden nem tetszik, úgyhogy ha lesz kedvem, akkor majd összedobok valamit. Ezzel majd gyakorlok is egyben a suli miatt, habár még nem vesszük a CSS-t... És igen, tudom, hogy elég régen voltam, de egyszerűen semmi kedvem. No meg olvasok ezerrel... Lényeg a lényeg. Igyekszem visszatérni újra, csak még össze kell szednem kicsit magam. :D Addig is búcsúzom az új kedvencemmel. :)